Avagy a 2023-as év sem illan el új horgolt (kör) sál nélkül! Ez most igazán vagány lett: vastag, puha fonalból, remek tartással! Köszönhetően a horgolási technikának.

Első gondolatra csak annyi volt meg, hogy az oldalán futnia kell apró sávoknak.

Később aztán ezt lepróbáltam mindenféle hosszú pálcával, 2-3 ráhajtásos csodákkal, de nem jött be. A 90 fokkal elfordított, sávos modell ezúttal nem működött.

Ok, akkor csináljuk vízszintesben!

Itt is a hosszú pálcákkal indultam neki, de olyan löttyedt, széttartó formák születtek, hogy még elfuserált fotózásra sem méltattam őket. Ráadásul a fonalból is az egyel vékonyabbal próbálkoztam, így bár már ősszel programon volt ez a fazon, mégiscsak a télbe csúszott.

Milyen fonalból?

Az első szerencsés lépés Pillér – horgolt sál – ügyben az új fonalválasztás volt. A Lina sálnál remekül működött ez az enyhén fényes, puha akrilfonal, tehát váltottam.

Még egyet kellett igazítanom a pálcákon, ott keményebb voltam, hagytam a fenébe a magas pálcákat. Jöhetett a jó öreg erp, és végre felragyogott a Pillér körsál csillaga.

Ez a két gombolyag mentette meg a projektet!

Horgolása

Ezzel sok melót spóroltam nektek!

Körben kell dolgozni, nincs összevarrás, meg rojtozás, meg kutyafüle.

Mondjuk annyival meg a másik irányba billen a mérleg nyelve, hogy a relief módon öltött pálcákat azért be kell gyakorolni. Különösen, ha kezdő vagy. Ne ijedj meg, nem félelmetes, ugyanaz a pálca, mint a hagyományos, csak más helyre kell ölteni.

Ha jól belegondolok, ezzel még lendületesebbé is válik a horgolás, ezt az öltéshelyet könnyebb is kiszúrni, mint az eredetit.

Mennyi ideig tart?

horgolt sál


Hú, ez nekem nehéz, mert egyszerre 2-3 készül a kezeim alatt, de nem egy maratoni meló. A fonal vastag, a tű szintén, és csupán 2 gombolyagról van szó.

A horgolása során érezhető volt, hogy a váltott pálcák miatt van egyfajta lendkerék benne, úgy éreztem, hogy szinte gondolkodnom sem kell, a kezeim veszik a ritmust.

Digitális horgolási útmutató

Bár itt főleg a horgolókészletről beszéltem, jó, ha tudod, hogy a digitális horgolási útmutató – aka minta – külön is elérhető. Ebben az a jó, ha van saját fonalat, a leírás alapján el tudod belőle készíteni. Megvan a felhasznált fonal típusa, paraméterei, és a horgoláspróba is, amely alapján akár át is lehet méretezni könnyedén más fonalra.

Remélem kipróbálod!

Kattints át!