Van hozzá érzéked? Mi megy a bordó nadrághoz, melyik szoknya passzol az olajzöld lenvászon inghez, nem túl durva-e sárga komódot választani a nappaliba, és így tovább.

Van a tudományos magyarázat, a színkörrel, vannak a színtípus meghatározások, és vannak, akik látják, milyen alap színekből áll össze egy árnyalat. Színˇlátókéntˇ tőlük lehet tanulni, és én is ezt tettem.

Még évekkel ezelőtt színtan órákat vettem, és hihetetlen hatása volt. Pár alkalom után beépült egy szűrő, és mindent ezzel figyeltem meg: meleg, vagy hideg-e az árnyalat, kékes vagy vöröses? Értem ezt minden színre, a szürkétől a sötétbarnáig, az összes világos bőrszíntől a szőke haj milliónyi változatára. Ez a szemüveg roppant részletes analízist ad, ami gyakorlással működik jól és tartható fenn hosszú távon.

Ma már nem látom ezeket ilyen világosan, de néha előveszem a jegyzeteket, és egyszerűen leesik az állam, micsoda kombinatorika bújik meg mind emögött.

Nem alkalmazom kritikusan, de egy része beépült, most jellemzően hangulatok alapján gondolkodom.

És persze itt vannak a fonalak a HVECS horgolt cuccaihoz, például a miniPAKK-ok összeállításai. Ami igazán jól sikerül, hetekig tartó meló, próbálgatás, sok-sok alszom rá egyet halogatással.

Szerencsére van egy pofonegyszerű módszer is a színek összeválogatásához, és nem kell mindent fejből kitalálni.

Ez megkönnyítheti a színes döntéseket, a neve: lessük el, hogy csinálják a profik.

Olyan területeken, mint az alkotóművészet, fotózás, divat, styling ez a tudás az alap. Szakértőik minden áldott nap, minden pillanatában ilyen szemüvegen keresztül nézik a világot, és alkotnak csodás fotókat, a Pinterest pedig egy aranybánya, ha meg akarjuk figyelni a műveiket.

A módszer lényege, hogy át kell lesni ezekre a területekre. A bordó nadrághoz passzoló színárnyalatot könnyen megtalálhatjuk egy káprázatos esküvői torta dekorációja között, a keki inghez való szoknya színére pedig egy retro hangulatú nappali fotóján bújhat meg a jó megoldás.

Ha a leírás elsőre komplett őrültségnek hangzik, beszéljenek helyettem a képek.

Készítettem a Pinterest-en hat táblát, amelyeket ha végigböngészel, megértheted a logikát. Nevezetesen, hogy a színkombináció „piszkos munkáját” már sokan, sokféleképpen, és csodás, látványos eredménnyel elvégezték helyettünk.

A 6 albumot egy-egy #hvecsminiPAKK fotóval illusztráltam, ezekkel folytatom.

A TARKA tábla színben gazdag fotókat tartalmaz. Azt mutatja meg, hogyan lehet sok-sok színt szépen, ízlésesen összehozni. Ez talán a legnehezebb kihívás, de mégis olyan könnyed és harmónikus minden egyes fotó hangulata.

A CLASSIC gyűjtemény elegáns fotói első pillantásra sötétebbek, pedig igyekeztem világos, szellős fotókat is beválogatni. Itt minden határozottabb, élesebbnek tűnnek a vonalak, kontrasztosabbak az összeállítások.

A RETRO a szívem csücske. Van itt minden a századfordulós nappaliktól a színes tapétákon át a vagány narancsos, türkizes poszterekig. Úgy érzem, hogy a saját fotóm a nyakláncokkal kevésbé találja el ezt vonalat, de talán a formavilág emlékeztet rá valamelyest.

Másik nagy kedvencem a NATÚR fotók kupaca. Igyekeztem ellépni a bézs árnyalataitól, szerepelnek finom sárgás, fáradt rózsaszín, lágy karamell színek is, nagyon nyugodt szigete ez a 6 albumnak, szinte érezni a stresszoldó hatását.

Az ötödiket ALKALMINAK kereszteltem, mert minden fotón van valami, ami ünnepélyes. Minden kép a korábbiakhoz hasonlón sok színt és kombinációt mutat meg, és itt látom úgy, hogy nehéz volna közös nevezőt megállapítani. Van, amelyik glamúros, van, amelyik romantikus, vagy masszív, tartalmas fotó is.

Az utolsó a MONO nevet kapta, és olyan fotók vannak benne, amelyek egyfajta kifinomultságot közvetítenek. Valószínűleg az eltérő színek hangolása után ezt a legnehezebb összehozni. Egy szín két vagy több árnyalatának kiválogatása úgy, hogy igazán megérje, na ahhoz kell ám csak egy igazán jó színlátó-szemüveg.

Minden jót kívánok a színek összeválogatásához, használjátok ezeket a praktikákat, és kíváncsian várom, ha vannak saját technikáitok is az összehangolásra!