A nevét a formája ihlette, nagyon hasonlít a kerítéseken gazdagon burjánzó, elnyújtott, gyakran háromszög alakú borostyán borításhoz. Hetekig rágódtam a névadáson, aztán egy piros lámpánál kinéztem az ablakon, és ott volt a szemem előtt.

A horgolás

Tanulódarab lévén könnyen elkészíthető, az első néhány pálcánál kell figyelemmel lenni a leosztásra. Onnantól fogva, hogy kialakul a ritmus, amely alapján a kendő mérete egyre gyarapodik, szinte gondolkodás nélkül lehet vele haladni. Ez ad arra is lehetőséget, hogy érdemes akár 5-10 perceket is foglalkozni vele egy nap, pár sort simán lehet vele haladni.

Egy kedves érdeklődőnek 1,5 hetet írtam az elkészítésre, de ez igazán csak egy megközelítő adat. Ő már fogott a kezébe horgolótűt, van tapasztalata, és talán csak átfutja a képekkel szerkesztett prosit, és azonnal megérti a horgolás menetét.

Azok számára, akik teljesen kezdőként vágnak bele, biztosan kellenek majd a rövid videók, és a szöveget is érdemes lehet kinyomtatni, amelyet a fonal mellett tartva meg lehet nézni néha horgolás közben.

A kendő

A horgolt kendők számtalan módon készülhetnek. A klasszikusnál általában középen húzódik egy látszólagos vonal, amely két oldalán történik a szaporítás, és legyezőformaként gyarapodik az anyag, gyakran csodás csipkemintát beleöltve.

Modern vonalúaknál sávról sávra lehet haladni, és a sor végi pálcák módosításával az egyik irányba tolódik el a 2 oldalvonal. Így születnek az aszimmentrikus kendők is, ami hihetetlenül izgalmas!

A borostyán kendő megmaradt a szimmetriánál, és egy nagyon nagy szögben nyíló, hosszan elnyúló végű háromszög formát vesz fel.

A kialakításnak köszönhetően az oldalvonalai nemcsak a háromszög mentén, de térben is egy szép ívet húznak. Ettől nagyon jól illeszkedik a hára, nem esik le, szinte kapaszkodik a vállakba.

Ezt támogatja az a tulajdonsága is, hogy a pálcák típusa miatt nagyon rugalmas a szerkezete. Úgy formázható, hogy közben nem kell vele óvatoskodni, újra és újra megigazítani. Minden kabáthoz – legyen szó a legkülönfélébb gallérokról, kapucniról vagy magas állású felsőrészről – könnyű megtalálni a megfelelő formáját.

Jó szellőzés

A fonal cimkéje kisebb horgolótűt ajánl, mint amivel a leírásban dolgoztam. Ez segíti a rugalmasságot, a horgolást, plusz egy lyukacsos, jól szellőző kiegészítő készül, amitől nem kell azonnal, gőzölgő fejjel megszabadulni, ha belépünk egy üzletbe, vagy a vonaton, buszon utazunk.

Formázni többféle módon is lehet. A hagyományos, elölről indított tekerés az alap, ezen kívül lehet viselni féloldalasan, hátra fordítva és akár feltekerve, sálként is.

A kendő részleteiről itt olvashatsz tovább, a tanulódarabot pedig az ÜZLET-be tudod megvásárolni!

Ez egy digitális útmutató, két letölthető anyaggal, a részletekért kattint ide!