Jelen pillanatban 30 fok felett vagyunk, és még csak 11 múlt, a legnagyobb kánikulát éljük EVER! A lefőzés ebben a kontextusban több dolgot is jelenthet, én konkrétan a főzésre gondoltam! Olvass tovább..

Az idei nyárra két horgolt leírást készítettem: Filibag és Emma top.

Az első egy válltáska, amit keresztpántos (crossbody táska) táskaként, és horgolt övtáskaként is lehet viselni.

Ehhez halvány rózsaszín* pamut/akril fonalat választottam, a pánthoz pedig egy spéci makramé fonalat használtam, ami egy szövött, poliészter alapú fonal. Érzésem, és az eddigi tesztek alapján remekül helytáll, mint a táska fő tartószerkezete.

*A színeknek jelentőségük lesz!

A másik nyári horgolt darab egy felső, az Emma top. Itt is ugyanazzal a pálcatípussal dolgoztam, de szellősre, áttetsző szerkezetűre akartam készíteni, ezért kicsit másképp hurkoltam azokat.

Legnagyobb előnye, hogy felsőhöz képest viszonylag gyorsan elkészül, lyukacsos szerkezetű, és kellően jó a tartása, mert dupla szállal készült.

A top mellkas részére 4 színes sávot terveztem, amely az e percben kedvenc nyári színösszállításomat jeleníti meg.

A fonalakkal a színkavalkádot bármikor meg lehet valósítani, az ételek élénk színekben viszont leginkább nyáron pompáznak. Köszönhetően a sok, friss gyümölcsnek, zöldségnek, szinte bármelyik árnyalat lefőzhető, vagy süthető.

Innen jön az ötlet: ha már színek, ha már nyár, akkor lássuk, hogy mutatnak ezek a friss, élénk árnyalatok, ha finom ételeken szeretnénk bemutatni!

Epres trifle

A Fili bag rózsaszín árnyalata az epres krémet juttatta eszembe, ezért gyorsan leszedtem a kertünk sarkában elterülő epermezőről a még megmaradt szemeket.

Ez egy réteges desszert, amit el lehet készíteni tálban (hivatalosan), és pohárban is. Rachel a Jóbarátok-ban megcsináltam hússal és babbal, a StreetKitchen oldalán Málnás változatban találtam rá.

Ez utóbbit követtem, de a málnát eperrel helyettesítettem, és a habos krémet kiegészítettem görög joghurttal.

Szerencsére a tűzhelyt csak 10 percre kell bekapcsolni hozzá, míg a gyümölcs és a cukor szép, fényes szósszá alakul át.

Nyári leves

Az Emma top türkizzöld sávjához nem volt könnyű dolgom jól passzoló ételt találni. Talán csak Bridget Jones spárgakrém levese stimmelne igazán.

Helyette egy bolond, zöld árnyalatú krémlevest választottam, Stahl Judit oldaláról jött az inspiráció!

A retken és a hét fűszeren kívül teljes mértékben követtem a receptet. Két zöld növényt választottam: egy csokor fehérrépát vettem, onnan sok-sok petrezselyem került a birtokomba.

Plusz rászántam magam, és a Lidl-ből elhoztam egy buján hajladozó cserepes oregánót.

E két íz kombinációját sehol nem találtam a javaslatok között, ezért előbb teszteltem, együtt a kettőt elrágcsáltam, és nagyon finom volt!

A leves alapja a főtt krumpli, ez adja a sűrűségét, ezt kell feldobni ízekkel, és krémesíteni tejszínnel.

Jut eszembe, a tejszíni előírást sem tartottam be, helyette a konyhában már jolly jokernek számító görög joghurtot választottam.

Két személyes kiegészítés: a családban népszerű a pirított szalonna, ezért a további adag tetején már az illatozott.

A másik, hogy másnap a levesből szedve jéghidegen, egyenesen a hűtőből, mikrózás előtt belekóstoltam, és nagyon frissítő volt. Úgy döntöttem, így fogyasztom el, és hát szívből ajánlom hűsöléshez, jeges italok helyettesítőjeként!

Pasta Carbonara

Ezt a színt az Emma top egyik bézs árnyalata miatt kutattam fel ételként.

Pasta ügyben éreztem, hogy Jamie-hez kell fordulni. Két öreg barátja, Gennaro és Antonio videói alapján szinte gyerekjáték összehozni egy sajátot a konyhában.

A tésztagyúrást már korábban is gyakoroltam, igaz segítségemre volt egy késes robotgép.

Ezúttal követtem az olasz fickó videóját, és 100%-ban kézzel készítettem. Meg kell vele dolgozni, de valóban minden úgy működik, ahogy mondják, és egy 10 perces hűtőben való pihentetés után lágy és könnyen formázható állagú lesz.

A tojásos „bevonattal” azért meg kell dolgozni.

Pecorino sajt híján az nem került bele, de a főzővízzel való lágyítás pontosan megtette a dolgát, és szépen bevonta a tésztát.

Egyetlen dolgot csinálnék másképp: túl vékonyra nyújtottam a tésztát a géppel. Megállhattam volna kb. 2 fokozattal korábban, akkor dúsabb, haraphatóbb, háziasabb lett volna.

Ezt leszámítva nagyot robbant az étel könnyű családi vacsoraként. A kimaradt sajtot reszelt trappista sajttal utólag pótolták, az étel tetejére szórva.

Cukkinis tócsni

Berét (Komáromban így hívjuk!), tócsni, lepcsánka.. biztosan lehetne folytatni a sort!

Mióta a cukkini nagyon népszerű lett, nem csak krumpliból készítjük, hanem cukkinivel is. Egyrészt könnyen fel lehet dolgozni a hatalmas, zöld tököket, másrészt sokkal jobban mutatnak az apró, zöld csíkokkal mintázott, sült falatok.

Mivel pontos recept alapján ezt soha nem készítettem, kerestem egy profi leírást. Lila füge oldalán találtam egyet, ami nagyon tetszik, egyszerűen, röviden van megfogalmazva, és simán variálható.

A hozzávalók reszelése a legmelósabb feladat.

Ha ezzel megvagyunk, tulajdonképpen fel is lehet sóhajtani. Némi kevergetés, és mehet is a sütőbe.

A recepthez képest két apró eltéréssel készítettem: sózást követően nem használtam konyharuhát a „kicsavaráshoz”. Azt egyszerűen, kézzel, mint az ubisalinál csináltam meg.

Másrészt nem serpenyőben, tűzhelyen sütöttem, hanem tepsibe tettem, fagyis adagolót használva.

Bármilyen mártogatót lehet hozzá készíteni, én ismét görög joghurtot használtam.

Csokis süti

Nem véletlenül hagytam a végére, ez volt számomra a legnagyobb kihívás!

El is szúrtam 2 ponton, de erről majd később. Lényeg, hogy nagyon finom lett, és elkészíteni sem nehéz.

A hagyományos módon vegyítjük a szárazanyagokat/nedveseket külön-külön, végül összedolgozzuk. Annuskám, a recept gazdája ennél sokkal részletesebben, és remekül felépítve mondja el ezt ebben a videóban!

Érdemes minden szavára odafigyelve előbb az egészet megnézni, értelmezni, aztán nekivágni.

Hol sikerült eltolni a sütit?

Először is, kimértem a zsiradékot, amely egy része a tetején lévő krémbe való. Erről megfeledkeztem, és az egészet belezuttyantottam a tésztába. Minderre csak akkor jöttem rá, amikor az már a sütőbe került.

Nem volt mit tenni, +5 perccel tovább hagytam sülni, nagyon puha, szaftos lett a végeredmény.

A toppinggal is volt egy kis harcom, de erről csak annyit mondanék, hogy nem véletlenül ír a recept porcukrot, hozzávalónak..

Nagyon részletesen ki van dolgozva a leírás és a videó is, érdemes minden egyes lépését követni, és betartani!