Gondolhatnád jogosan a fenti kérdést. Én ugyanis azt hittem, hogy ez totál kézenfekvő, mégis pár héttel ezelőttig csak kézzel lábbal tudtam elmagyarázni.

Sőt, egészen addig csak hebegtem-habogtam róla, míg ezt a rajzot el nem készítettem.

Ez egy agyalós firkálmány, ilyeneket naponta készítek, amikor azt akarom, hogy valami VÉGRE elkészüljön. Pont kapóra jön, azt hiszem ez jó lesz arra, hogy egyszer és mindenkorra kőbe véssem a jelentését.

Az agyalás a következőképp indult:

  • lehet horgolni tanulni az alapoktól. Kezdő csomó, láncsor, alap pálcák, gyakorlódarab, gyakorlás.
  • vagy lehet horgolást tanulni úgy is, (ahogy anno én is akartam) hogy van egy minta, ami elég egyszerűnek tűnik ahhoz, hogy kezdőként megcsináljuk. Megszerezzük, olvasgatjuk, megfejtjük, kiguglizzuk az ismeretlen részt, és YouTube segítségével megfejtjük a leírást. Aztán veszünk még könyveket, magazint, túrjuk a netet…

A tanulódarabot e kettő közé képzeld el: tanulás és mintaleírás egyben.

Mire jó? Nem tudom hány órát töltöttem anno ingyenes videók nézegetésével, de talán jobb is. Hosszú esték voltak, annyi biztos. Nem csoda, tömve van a net könnyen kattintható horgolós tartalommal, ami persze egyátalán nem gond. Ha végiggondolom, tulajdonképpen bármilyen témában rendelkezésre áll ez A tartalom. Ha most egy bicikli belsőt akarnék kicserélni, amit utoljára tíz éves koromban csináltam, azonnal rákeresnék, először talán angolul.

Ezeknek a videóknak a többsége jó. Vannak közöttük olyanok, amelyek egy-egy pálcát, műveletet, például szaporítást mutatnak be, és vannak leírásokat magyarázók, például horgolt nagyikockákról.

Több lépésbe kerül eljutni addig a pontig, amíg megtalálod, amit keresel, és alkalmazni tudod a saját horgolt munkádban. Mert mondjuk pont nem látszik a videón, vagy vacak a minősége. Ráadásul a horgolásban nem olyan egyértelmű minden, mint ahogy a rövidített kódok ezt sugallják. Kezdőcsomóból vagy 20 félét láttam már eddig is, és én is vagy 3 féle képpen szoktam készíteni.

Szóval ez egy rögös út, felfedezőknek kitűnő választás!

Talán van sima út is, nem tudom, de olvastam róla… Pár fórumban a következő szavakkal kezdődő félszeg sorok között: Helló, kezdő vagyok, ez az első munkám. És akkor paff, ott egy horgolt felső, csupa virágmintával, vagy egy cuki amigurumi. Hát le a kalappal!

A tanulódarab nem tanfolyam, és nem is mintamagyarázó.

Annyit ígér, hogy hamar lesz egy kész darabod, amely horgolása során garantáltan gyakorlatot szerzel adott pálca elsajátításában.

  • A Forgószél korsálnál ez a félpálca, vagy hamispálca.
  • A Kéztörlő kendőnél az egyráhajtásos, amely a Rácsos pille alapja is.
  • A kis edényfogónál pedig a pici rövidpálca a sztár.

Ok, egyben van a leírás a magyarázattal. És?

Innen folytatom jövő héten! Ha addig is kíváncsi vagy a folytatásra, a Rácsos pille a segítségedre lehet!