Minden évnek megvan a maga horgolt kézmelegítő változata, idén totál új fazonnal indulok a kategóriában! A korábbit itt és itt találod!

horgolt kézmelegítő

===

Videó!

===

Horgolós csomag!

===

Ezt a színes, bohém változatot egy buszmegállóban üldögélő, lábat lógató lány ihlette.

Még nagyon kora ősz volt, de nagyon hideg, és pont autóval hajtottam el egy tér mellett, a piros lámpánál várakozva láttam őt. Nagyjából 25 éves, hullámos hajú, hátizsákos csajszi volt, akinek épp csörgött a telefonja.

Bár hideg volt, a nap egyre erősebbe sütött, és ahol ő ült, lassan már teljes fényárban úszott. Rögtön, hogy felvette a mobilt, elkezdett nekivetkőzni. Először lehúzta mindkét csíkos kézmelegítőjét, aztán le a sapkát, és a hosszú, teveszőr színű kabát is a padra került.

Ó, gondoltam magamban, ez az! Erre a jelre vártam, ezt megcsinálom!

Így alakult, hogy a 2022-es kézmelegítő ez a csíkos, a lányon – jó messziről – megpillantott horgolt kézmelegítő lett a befutó.

horgolt kézmelegítő
horgolt kézmelegítő

Milyen fonalból?

Pamut-akril keverék fonalból készül, a PAKK, vagyis a horgolós csomag is ezt a típust tartalmazza.

Ez egy szuper mix, ha olyan fonal alapanyag után keresgélünk, amelynél fontos a tartósság, a rugalmasság, és hűvös időre való darabot tervezünk belőle. A sokszor magasztalt pamut önmagában nem képes erre!

Mennyi fonal kell hozzá?

Két pici, színes gombolyagra van szükség, ami lehet maradék fonal is, vagy egy nagyobb gombolyagból elcsípett mennyiség. A lényeg, hogy, ha az egyik kézmelegítő elkészült a párosból, pontosan ugyanannyi mennyiség maradjon, ugyanabból a két színből, hogy egyformák legyenek.

Hogyan kell horgolni?

Ez egy 100%-ban kezdők számára is elkészíthető darab, ez a videó segíteni fog benne.

Egy csíkos téglalapot kell horgolni, amelyet hosszanti irányban, fém összevarró tűvel a végén összedolgozunk. Tesszük mindezt úgy, hogy a hüvelykujjunknak hagyunk két csík kibújó részt.

===
VIDEÓ-ért katt ide!

===

Méretezése

horgolt kézmelegítő
horgolt kézmelegítő

Ez egy lazán, lyukacsos textúrára horgolt darab, ezért fontos, hogy jó mérettel dolgozz, amit a kezdő láncsor hossza határoz meg, azon belül is a szemek száma.

  • A bemutató darabon 4-es méretű tűvel, 35 szem hosszú kezdő láncsort horgolunk, ez ezzel a fonallal (Alize Golden Cotton) 19 cm. Ez az a kerület, amelyre szükség van, hogy az én kezemre jó legyen.
  • Ez a körméret MÁS szemszámmal jön ki, ha vastagabb, vagy vékonyabb fonallal dolgozol, módosítsd a kezdő szemszámot!

Saját kézméret:

horgolt kézmelegítő
horgolt kézmelegítő
  • A kezdő láncsort MÉRD hozzá a kezedhez, körbeérve éppen érjen össze. Ezek alapján a csomagban található fonalból horgolva nyugodtan veheted KISEBBRE a méretet, mivel az én kezem viszonylag nagy méretű, sőt
  • horgolás során, az első néhány sorral ELLENŐRIZD le, hogy megfelelő lesz-e a méret: keresztül megy a kézfejeden, ÉS nem csúszik le a csuklódról!
  • Jegyezd fel a számot, hogy miután a második kézmelegítőt horgolod majd, ne kelljen újra számolni!

Horgolás

  • A sor végétől visszafelé számolva a 4. szembe öltve elkészítjük az első egyráhajtásos pálcát, majd
  • minden szembe meghorgoljuk, egészen a láncsor végéig.

Egyráhajtásos pálca horgolása:

  • RÁHAJTÁS, és a tűt a szembe szúrjuk,
  • ismét RÁHAJTÁS, amelyet a szemen áthúzunk,
  • ekkor 3 hurok van a tűn, amelyet két lépésben horgolunk le:
  • RÁHAJTÁS, és a tűn lévő két hurkon egyszerre áthúzzuk, és
  • ismét RÁHAJTÁS, amelyet a maradék két hurkon áthúzunk.

A sor végére érve +3 szem soremelést horgolunk, majd a munkát megfordítjuk.

Még ugyanazzal a színnel dolgozunk, színenként mindig 2 sort készítünk.

Az új sorban, az alatta lévő pálcák tetejére, azok KÉT szála alá készítünk végig egyráhajtásos pálcákat.

A sor végén fonalat/színt váltunk:

  • Az egyráhajtásos pálcát csak félig készítjük el, 2 hurok van a tűn.
  • Ezen a kettőn húzzuk be az új színű fonalat, és
  • fejezzük be vele az utolsó, sor végi pálcát.

+3 szem soremelést horgolunk az új színnel és a munkát megfordítjuk.

Még egyetlen dolgunk van a színváltás kapcsán, a korábbi színű fonalszál vezetés. Ehhez azt a soremeléssel készült (nemigazi) pálca mellett hátulról, előre fele áthúzzuk.

ÚJ színnel tovább

horgolt kézmelegítő
horgolt kézmelegítő

Az új színnel az ELSŐ sort picit másképp kell készíteni. CSAK a hátsó szálba öltve horgoljuk a pálcákat. amelytől a felületén kialakulnak a színeket elválasztó apró „padkák”

horgolt kézmelegítő
horgolt kézmelegítő
  • az első szem hátsó szála alá elkészítjük az első egyráhajtásos pálcát, majd
  • végig a soron eszerint horgolunk tovább.

Az utolsó pálca után +3 szem soremelést készítünk, és a munkát megfordítjuk.

A folytatásban, a második sort ugyanezzel a színnel pontosan ugyanúgy (két szál alá öltve) készítjük ahogy a kezdő szín esetében.

A két színnel való, váltott horgolást folytatjuk, míg a végső méretet el nem érjük. Ez összesen 7-7 színes csík, vagyis összesen 28 sor, 14-14 színenként.

A végén, a két fonalat, 25 cm-es lelógó szálat hagyva elvágjuk. A munkát hosszanti irányban, függőlegesen félbehajtjuk. A különböző színű szálakkal a különböző színű sorokat egymással szemben összeöltjük úgy, hogy az utolsó előtti két színes sávot kihagyjuk. Ez lesz a kibúvó hely a hüvely ujjunk számára.

Remélem kipróbálod, itt a videó linkje, horgolós csomagot pedig itt találsz hozzá!