Volt már egyszínű, csíkos, mi jöhetett hát? Egy kockás, helyesebben négyzethálós.., amelyet a tapestry horgolás technikájának köszönhetően új ismereteket is hozott.

Az alapjaiban a kockás mobiltok megegyezik elődeivel: rövidpálcákból áll és egy vagy két pici pamutgombolyag bőven elegendő az elkészítéséhez.

===

Horgolókészlet a polcon!

===

Milyen fonalból?

Enyhén fényes, mercelizált Drops fonal az alap. Ez kellően vastag és jól sodrott, hogy lendületesen lehessen vele dolgozni, selyemfénye pedig még nem hivalkodó.

horgolt telefontok

Horgolt telefontok horgolása

A horgolt telefontokot egyben készítjük el úgy, hogy egy keskeny, hosszú csíkot horgolunk.

Utána ezt félbe hajtjuk, és a két oldalán egybehorgojuk, miközben egy pántot is készítünk rá.

Mi az a tapestry technika?

Ijesztő lehet a megnevezés, de ne aggódj, bár kell hozzá egy pici gyakorlás, de semmi bonyolult.

A lényege, hogy több színnel készült felületet lehet a segítségével készíteni, a színes fonalakat sor közben váltogatva. Ezt úgy lehet megtenni, hogy az aktuális színt, amellyel horgolunk szabályosan vezetünk, miközben azt a másik, színes szálat, amellyel épp nem akarunk a felültre „rajzolni”, a horgolt szemek között vezetjük.

Még egyszerűbben megfogalmazva a két szálat aszerint váltogatjuk és vezetjük, bújtatjuk, ahogy a minta megkívánja.

Lévén kockás mintáról van szó, egyszerű a helyzet, szakaszonként kell váltogatni, és miután felépül egy pici négyzet, cserélni kell, és életre kel a pepita minta.

Hol a leírás?

A horgolási útmutatóban 23 oldalon keresztül, részletes fázisfotók segítik a munkát, így kezdők számára is könnyen követhető a művelet.

Szokás szerint videók is készültek, 10 db rövid snitt, itt az első, megmutatom, amelyek a digitális leírásból kattinthatók.

Ha nem szeretnél külön fonalboltba menni, akkor horgolókészletként is megvásárolhatod. Ebben a készletben pont ugyanaz a fonal kerül – amely színét te tudod kiválasztani -, amellyel a demo darab készült. Mit jelent ez? Nincs szükség átméretezésre, átszámolásra, csak követni kell a leírt, lefotózott, levideózott lépéseket.

Hajrá horgolás, tegyél egy próbát te is!